Kevés dologra emlékszem a gyerekkoromból, de arra világosan, hogy már akkor is állandóan azon járt az agyam, hogy rendezném be a szobámat, vagyis agyban lakberendeztem és állandóan rajzoltam. (Ez utóbbit állítólag magas szinten, legalábbis a környezemben élő felnőttek csodájára jártak és mindenki azt szajkózta, hogy valami művészi pályára kellene mennem. Sajna nem így alakult, és azt hiszem, hogy ez a tehetségem már kissé megkopott.)
Amikor a kisházat megvettük kiéltem a hajlamaimat rendesen, kockás papíron tervezgettük, hogy alakítsuk át, képes voltam az összes szoba minden falát lemérni, hogy méretarányosan lekicsinyítve rajzolhassam le az elképzeléseinket. Lassan 10 éve lakunk itt, azóta is folyamatosan alakítgatjuk a kisházat, de gyanítom ennek sose lesz vége, mert mindig újabb és újabb ötletekkel állok elő. Párom már félve hallgatja azokat a mondatokat amelyeket úgy kezdek, hogy: Apci, kitaláltam valamit...(most például falat szeretnék bontani, mert egy nagyobb nappalira vágyom), és erre általában így reagál: úristen, már megint mit? Persze az ilyen vad ötleteimnek csak a pénz (vagy inkább a hiánya) szab határt. Pedig annyi minden hiányzik még... egy szép terasz (talán ez elkészül idén)... kis nyári lak...szép kerti utak...jaj, sorolhatnám estig. De én mindennek nagyon tudok örülni. Addig marad a tervezgetés...
Mindig is vonzottak a szép tárgyak, formák, hangulatok, érzések, órákig képes voltam újságokból vagdosni a nekem tetsző képeket, amivel aztán jó sok füzetet megtöltöttem és fél napokat nézegettem. Ahogy felnőttem, egyre inkább fontossá vált számomra a szép környezet, a harmóniára való törekvés és igyekszem a lehetőségeinkhez képest itthon is megteremteni ezt, hogy a családom is élvezhesse.
Ugyan már nem gyűjtöm ilyen módon füzetekbe a képeket, csak fejben raktározom (és a lakásba csempészek belőlük) most úgy döntöttem, hogy időnként a blogomba szedek egy csokorra valót.
Utolsó kommentek