Pontban délben, ebédidőben nyitott kapun bejön, ajtón kopog, rossz szokása szerint hangos szóval, vidékies kiejtéssel beszél, koszos játszósruhájával szép konyhabútoromnak nekidőlve karbatett kézzel mondja a magáét.
Közben én neki háttal ebédet melegítek- Őt picit sem zavarja, hogy épp ebédelnénk,- és kis idő múlva gyanúsan szimatolok a levegőbe, majd gyorsan elhessegetem magamtól a gondolatot, mert hát AAAZNEEEEMLEHET, mert biztos én tévedek, meg ilyen nincs, mert azt biztosan nem merné megtenni hisz látnia kell, hogy nálam mindig tisztaság van és különben is...
Próbálok másra koncentrálni, egyre vadabbul keverve az ételt, így terelve el a gondolataimat, mert biztosan én tévedek és rossz a szaglószervem, de a következő szippantásnál a szörnyű bizonyosság, hogy nem, nem én tévedek és tényleg nem az én szimatom csal, és akárhogy próbálom magamba szugerálni, hogy én bizony rózsaillatot érzek ám, hát csak nem bírom elhitetni magammal, mert konkrétan bizony ez sz.rszag, a lósz.r fajtából.
Mielőtt a hangoscifrakáromkodás elhagyja a számat gyorsan nyelek egyet, merthát azé' engem megnevelt az én anyám, (később mégiscsak kicsúszik az a cifra) de gyanítom a kelleténél azért magasabb hangfekvésben sikerül az első mondatnak elhagynia a számat, mert erre még Apci is odakapja a fejét, mikor a Kicsitismerősünket kérdőre vonom: -Csak nem a te cipődnek van lócitromszaga?
Kicsitismerősünk egyáltalán nem jön zavarba, büszkén kihúzza magát, koszos játszósruhájába továbbra is a szép konyhabútoromnak támaszkodva és vigyorogva azt bírja mondani: -De, az lehet, (LEHET, ÉÉÉRTITEK?!! Lehet! Mintha bárki másnak lehetne még itt a lakásba trágyaszaga, ggrrrr.) mert a lovaknál voltam, és miután mégiscsak kicsúszott az a cifra belőlem gyorsan hozzáteszi szinte felháborodva, emelt hangon ízes tájszólással, hogy fene a jódógomat, milyen kényes vagyok, ja, és ne játszam má' meg magam. ( Nem ám azt mondja, hogy elnézést vagy ne haragudj, mert ilyen főbenjáró bűnért nálam ez a minimum, és ha ezek után elnézem és nem haragszom akkor is még jó ideig az emlékezetembe vésem, hogy micsoda terrortámadást intézett felém, és azt is átgondolom, hogy soha de soha nem engedem be többé, áááá, dehogy)
Na, akkor szakadt el nálam a cérna és voltam bátor neki odavetni, hogy nálunk nem divat még kinti papucsban sem bejönni a lakásba, nemhogy szaros bakanccsal. A frappáns válasz nálam kiverte a biztosítékot: - Otthon mi sem járunk be szaros bakanccsal, nálunk sem divat. (Ha-ha-ha, csak azért nem kap el a görcsös vinnyogás, mert inkább sírni tudnék kínomba.) Remek, szóval csak minket tisztel meg ezzel, és még véletlenül sem jut az eszébe azon elgondolkodni, hogy mekkora egy "büdös" neveletlen tirpák.
Kicsitismerős hamarosan elment és vele együtt az én étvágyam is. Pedig az ebéd finom volt, csakhát a gyomrom az idegtől ökölnyi. Soha nem fogom tudni tolerálni az igénytelen embereket és NEMISAKAROM!
Utolsó kommentek